Fogorvoshoz menni mindig remek mulatság, de az különös öröm, amikor az embert – szájában néhány kínzó jellegű eszközzel és egy-két elmélyülten turkáló szakavatott ujjal –, csak úgy barátságból az életéről faggatják. Üdítő velejárója az efféle beszélgetéseknek, hogy többnyire a kérdező fél az, aki a válaszokat is adja.
Így tudtam meg, hogy az alkalmazott nyelvész (ami ugye én volnék), az biztos azzal foglalkozik, hogy gatyába rázza a mi pongyola hétköznapi beszédünket. Hát nem talált, de legalább fájdalmas helyen kapiskál – tökéletesen ironikus párhuzamban fogsorom szondázásával. Nem az volt az igazi, amibe most olyan jól belekapargatott, de ott is van valami.
Az emberek „pongyola” és hétköznapi – vagy csak normális – nyelvhasználatát ugyan nem igazán feladata – valakik szerint nagyon, mások szerint kicsit, vagy kicsit se – semmilyen nyelvészetnek (vagy nyelvészeknek) megregulázni, mégis, aki ezen blog oldalaira téved, ilyen nyelvbe vágó kérdésekkel fog találkozni. Mert a nyelvről nemcsak hogy mindenkinek meg van a maga véleménye – valamikor a másé is –, de a legnagyobb készséggel meg is osztja
azt
másokkal.
Hogy ezekben a kérdésekben mi az igazság, ha egyáltalán van ilyen, körbejárjuk a remélhetőleg elkeseredett és alaptalanul heves viták során.
